Az elmúlt években egyre nagyobb figyelem irányul a siket közösségekre és a jelnyelvekre. Azonban meglehetősen keveset tudunk a siket családba születő halló gyerekek speciális helyzetéről. Ezért mindenképpen hiánypótló a Tarinameri (A történetek tengere) című 2011-es finn dokumentumfilm, amely az érintettek visszaemlékezései és eredeti családi videofelvételek segítségével kísérli meg bemutatni ennek a csoportnak az életét és jellegzetes problémáit. Celen Riia filmje egy nagyon zárt világba enged betekintést, megdöbbentő sorsok és különös nyelvi helyzetek tárulnak fel előttünk.

Szitkokért fánkot

Összetett, ellentmondásos világba csöppenünk a filmben. A számos vidám történet mögött komoly identitáskérdések rejtőznek. Míg a film első felében inkább jópofa sztorikat hallunk, a második része már komolyabbra fordul, a megkérdezettek elfojtott haragról és kirekesztettségről számolnak be. Az interjúalanyok különbözőképpen küzdöttek meg speciális élethelyzetükből adódó problémákkal, a történetek végkicsengése mégis nagyon hasonló.

A film első részében sok humoros vagy keserédes sztori elhangzik. Az egyik interjúalany például arról mesél, hogy olykor ki is használta szülei siketségét. Egyszer például az iskolából hazafelé menet barátaival betértek a helyi kisboltba, ahova éppen akkor érkezett friss fánk. Mivel semmi pénz nem volt nála, és az iskolatársaitól sem akart kölcsönkérni, arra gondolt, fogadást köt velük, hogy ő bármit mondhat az apjának, akárhova is „küldi” el, az apja semmit sem fog reagálni. Ha tényleg így lesz, akkor meg kell hívniuk egy fánkra és egy üdítőre. Hazamasíroztak, és ő tényleg hiába szórt válogatott szidalmakat a háttal álló apjára, az meg sem rezzent. Így jutott hát a szemfüles (és szemtelen) kisfiú ingyen fánkhoz.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: NYELV ÉS TUDOMÁNY