A DPI Europe elvárja a döntéshozóktól, hogy a rendelkezésre álló anyagi forrásokat az emberek, azaz minden ember, de legfőképp a hátrányosan megkülönböztetett, a társadalom perifériáján élő emberek jogainak érvényesülésére fordítsák.

A DPI Europe kétnapos magyarországi közgyűlése végén a résztvevők az Európai Unió vezetői és a tagállamok kormányai számára az alábbi nyilatkozatot terjesztik elő:

Egyes kormányok úgy reagálnak a fennálló gazdasági válságra, hogy korlátozzák a fogyatékossággal élő emberek jogait, lecsökkentik a számukra nyújtandó támogatásokat és szolgáltatásokat. Ez a jogaikért aktívan küzdő sérült emberek által nagy nehezen elért társadalmi befogadás folyamatának a megállítását jelenti. E kormányok politikája az elszigetelődést erősíti, és bezárja az oktatáshoz, foglalkoztatáshoz, az önálló életvitelhez vezető kapukat. Ez a politikai reagálás az intézmények fenntartásában nagyobb költségeket okoz, és kevesebb hozzájárulást a nemzeti össztermékhez.

Ez a politika a fogyatékos emberekre nézve olyan koncepción alapszik, amelyet ma már nem szabad alkalmazni, amely minket, fogyatékos embereket a társadalom terhének tekint.
A rokkantnyugdíjakat és járadékokat csökkentő kormányok a támogatást és a szolgáltatásokat is lecsökkentik. Amennyiben a fogyatékos emberek valóban a társadalom hasznos tagjai kívánnak lenni, őket ebben támogatni kell és nem kirekesztéssel sújtani. A kirekesztés az emberi jogok elvesztését jelenti. Fel kell tennünk a kérdést: a fogyatékossággal élő állampolgárok életminőségét, életformáját tekintve a kormányoknak mégis mi az elképzelése, mit tartanak helyesnek, és hogy azt az életet egyáltalán érdemes-e élni?

Az ENSZ ügynökségei azt állítják, hogy a fogyatékos emberek aránya a társadalmakban 15%-ra növekedett, továbbá, hogy a fogyatékosság egy társadalmi kölcsönhatás, és nem egyéni probléma.

A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló Egyezmény (CRPD) egy befogadó társadalom létrehozására szólít fel, amelyben minden ember biztonságban élhet képességeitől, fizikai állapotától függetlenül.
A fogyatékosság valóban nem egyéni állapot, hanem társadalmi kölcsönhatás. A problémát nem az ember jelenti, viszont az ember hordozza a megoldás lehetőségét.
A fogyatékossággal élő emberek társadalmi befogadása, illetve az őket érintő területek minden jogszabályba, intézkedésbe való belefoglalása az érintettek joga, ugyanakkor hasznos a társadalom minden tagja számára, hiszen minden ember legalább egyszer találkozik a fogyatékosság valamilyen megnyilvánulásával. A fogyatékosság megelőzése nem csak orvosi, gyógyászati ügy, hanem társadalmi és etikai kérdés is.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: MEOSZ