A siket és a néma: kommunikáció a tolerancia jegyébenHír | 2015.02.01.

Mit tehet egy magyartanár annak érdekében, hogy diákjai toleránsabbak, együttérzőbbek legyenek kisebbségi helyzetben lévőkkel? Egyrészt tarthat osztályfőnöki órát ennek kapcsán, szépen fölvázolva, hogy miért kell a tőlünk különbözőekkel is ugyanúgy bánni. Vagy tarthat a tolerancia jegyében órát a kommunikációról. Bár ez kétségtelenül a nehezebb út.

A kommunikáció (pláne a nem verbális kommunikáció) azon kevés nyelvtani anyagrészek közé tartozik, amelyek könnyedén érdekessé, izgalmassá tehetőek. Egyrészt azért, mert a témakör a hétköznapi életből is jól ismert tudásanyagra épül; másrészt azért, mert nem kell bonyolult szabályokat megtanulniuk a gyerekeknek hozzá. Többek között ezért lehet ez a tananyagegység jó terep a toleranciára való nevelésre, feltéve, hogy képesek vagyunk elszakadni a megszokott ismeret- és tanárközpontú óravezetéstől.

A tolerancia

A demokrácia egyik nagyon fontos megnyilvánulási módja a tolerancia. Ez nem más, mint a másság elfogadásának, illetve az azzal való együttélésnek a képessége. Ennek minden társadalomban, azon belül minden réteg és minden egyén életében meghatározó jelentősége van. Azon csoportok, amelyek kirekesztetté és jogfosztottá válnak az adott társadalomban, magukon viselik a másság stigmáját. Ez folyamatos veszélyeztetettséggel, fenyegetettséggel jár: elnyomással, hátrányos megkülönböztetéssel vagy szegregációval.

Különösen furcsa ez annak fényében, hogy tulajdonképpen mindenki kisebbségi helyzetben van. Nem csak bőrszín, nyelvhasználat vagy vallás alapján diszkriminálnak az emberek. A testsúly, az öltözet, a foglalkozás, de még a hajszín is lehet egy-egy sztereotípia alapja, és ez könnyedén diszkriminatív tevékenységbe fordulhat át. A gyermekeknél éppannyira (ha nem jobban), mint a felnőtteknél.

A fentiek miatt rendkívül lényeges, hogy a pedagógus – a tanított tantárgytól függetlenül – úgy foglalkozzon ezzel a problémával, hogy a gyerekek ne csak halljanak arról, hogy vannak különböző hátrányokkal küzdő társaik. Ne csak hallják és lássák, hogy léteznek mozgáskorlátozottak, vakok, siketek, és még hosszasan sorolhatnánk. Kapjanak valódi betekintést abba, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük a mindennapok során, érezzék át, hogy mennyire nehéz a helyzetük, helyezkedjenek bele a „mások” világába. Ehhez mutatunk be néhány lehetőséget a kommunikáció témájának tanításával kapcsolatban.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: NYELV ÉS TUDOMÁNY