A rehabilitációs munkakör nem azt jelenti, hogy eleve betervezzük a veszteségetSzakmai cikk | 2016.10.25.

Járul plusz munka a HR-osztályra, ha megváltozott munkaképességű munkavállaló csatlakozik a céghez? Vajon a HR feladatok miképp alakulnak át, ha egy meglévő alkalmazottnak változik meg a munkaképessége? Kemény Péter az ELTE doktori hallgatója és az E.ON Hungária Zrt. HR-munkatársa kereste a válaszokat tanulmányában, melyet a proAbility projekt keretében készített.


Az emberi erőforrással kapcsolatos szaktudás és a foglalkozási rehabilitáció rokon, érintkező tudományterületek. Az első hallásra talán furcsa állítás igazságát könnyű belátni, ha előítéleteinket elhagyjuk, és megértjük, hogy a HR és a foglalkozási rehabilitáció (rövidítve: FR) is az emberrel, mint potenciális munkaerőforrással foglalkozik. 

Az előítélet általában azért keletkezik, mert hajlamosak vagyunk irreálisan felnagyítani a fogyatékos ember megismerésekor a fogyatékosság tényét. Vagyis a fogyatékos ember viselkedését, közléseit, szokásait, érzéseit helytelenül, mindig a fogyatékosságára vezetjük vissza. Ha látunk egy szomorú lányt kerekes székben, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy azért bánatos, mert kerekes székben kell ülnie - az szinte eszünkbe sem jut, hogy akár szerelmi csalódás is érhette. 

A tevékenységek tartalmát és célját figyelembe véve, a HR területei több ponton is érintkeznek a FR területekkel. A humánerőforrás-tervezést, munkaerőellátást összekapcsolhatjuk az FR-ben a minősítés és diagnosztika területével, hiszen mindháromban a munkavállalói képességek meghatározásáról, a munkavállalók szűréséről, rendszerbe (vagy vállalatba) beengedéséről van szó. A HR-ben a munkaerőellátás és teljesítményértékelés területei, az FR-ben a munkahelyi előmenetel tervezésével rokoníthatók. Mindként területen fontos az ösztönzés, motiváció kialakítása, fenntartása. A HR humánerőforrás-fejlesztés területéhez, az FR képességfejlesztés és beilleszkedés támogatása területei kapcsolhatók. A munkavédelem a munkahelyi környezet akadálymentesítésével áll kapcsolatban, és mindkét terület fontos része a munkakörelemzés, és az információk áramoltatása is. 

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

FORRÁS: HRPORTAL.HU