A nemzetközi jelnyelv szükségességérőlHír | 2014.10.14.
Nemrég egy nemzetközi siketvak konferencián szembesültem azzal tolmácsként – nem első ízben –, hogy milyen nagy szükség van, illetve volna a nemzetközi jelnyelvet is jól ismerő jelnyelvi tolmácsokra Magyarországon, és ezzel szemben mennyire kevesen ismerik és alkalmazzák ezt a kommunikációs formát. A jelnyelvi tolmácsszolgáltatás területe ugyan folyamatosan változik, fejlődik, a tolmácsok törvényben előírt kötelező szakmai továbbképzése pedig lehetővé teszi a szakosodást és az állandó fejlődést, ami a tolmácsolást igénybe vevő hallássérültek egyenlő esélyű hozzáférését könnyíti meg. A tolmácsok remélhetőleg igényeik szerint választhatnak majd az általános nyelvi, szaknyelvi vagy személyiségfejlesztő, pszichológiai jellegű továbbképzések közül, azonban a nemzetközi jelnyelvi képzés, noha igény mutatkozik rá, jelenleg nem szerepel egyik tolmácsképző intézmény profiljában sem.
Mi a nemzetközi jelnyelv? Egyáltalán, hogy létezhet nemzetközi jelnyelv, amikor tolmácsként napjában többször is meg kell cáfolnunk azt a legelterjedtebb, jelnyelvvel kapcsolatos tévhitet, miszerint a világon minden siket ugyanazt a jelnyelvet használja? Akkor mégiscsak nemzetközi a jelnyelv? – kérdezheti a laikus. Nem, a jelnyelv nem egységes és nem is nemzetközi. A jelnyelvek tucatjait írták már le kutatók, mely nyelvek mind a jelek készletében, mind szabályrendszerükben eltérnek egymástól. A teljes, kölcsönös érthetőség e nyelvek között éppúgy nem áll fent, mint két önálló hangzó nyelv között, azaz másként jelel egy japán, egy magyar, egy finn vagy egy amerikai siket. Tény, hogy a jelnyelvek közt valóban több a közös vonás, mint két különböző hangzó nyelv között, ez köszönhető többek közt annak, hogy a jelnyelvben gesztikulárisan-vizuálisan kódolt az információ. A természetesen kialakult „nemzeti jelnyelvek” mellett azonban valóban létezik egy mesterségesen létrehozott, nemzetközi segédnyelv is, a Gestuno, amit egyszerűen csak nemzetközi jelnyelvnek, ISL-nek vagy IS-nek is neveznek.
A fogyatékosság, siketség általános társadalmi elfogadottságának növekedésével és ezzel összhangban a siketek önálló csoporttá fejlődésével, az érdekeiket képviselő szervezetek megjelenésével és a csoportok önérdek-érvényesítő képességének permanens erősödésével a nemzeti mozgalmak után a 20. században megalakultak a siketek nemzetközi szervezetei is, mint a WFD (World Federation of the Deaf), az EUD (European Union of the Deaf), vagy az 1924 óta folyamatosan futó Siketlimpiai Mozgalom. A nemzetközi színtérre lépéssel együtt jártak a találkozók, konferenciák, melyeken a hivatalos, minden résztvevő nyelvére tolmácsolt programok után a különféle nemzeti jelnyelvet használó siketek egymás közt eleinte feltehetőleg valamiféle sajátos, informális pidgin nyelvváltozatot alakíthattak ki – minden bizonnyal élve a jelnyelvek közti hasonlóságok előnyeivel. A siketekre jellemző vizuális gondolkodás miatt jóval gördülékenyebben kommunikál egymással két, más országból érkezett siket, mint két, közös nyelvet nem beszélő halló ember – egy bizonyos szintig. Az absztrakt fogalmak, dolgok jelei a jelnyelvekben éppúgy eltérnek egymástól és konvencionálisak, mint a hangzó nyelvekben.
Forrás: HALLATLAN.BLOG.HU
