A náthából ezért nem tudunk kigyógyulniHír | 2017.02.05.

A téli időszakban a nátha és a megfázás szinte senkit sem kerül el, de vannak, akik a többieknél sokkal lassabban gyógyulnak ki belőle, vagy újra és újra elkapják, és úgy érzik, hogy a téli hónapjaik semmi másból nem állnak, csak betegeskedésből. Ennek többek között az alábbi okai lehetnek.


Túl sok stressz

A stressz rendkívül rossz hatással van az immunrendszerre, hiszen túl sok kortizol termelődéséhez vezet a szervezetben - ennek hatására pedig könnyebben megbetegszünk és nehezebben gyógyulunk. A legjobb ellenszer a rendszeres testmozgás, ami lehet kocogás, jóga vagy súlyzós edzés is, mert segít elűzni a stresszt és helyrebillenteni a hormonrendszert.

Alváshiány

Ha nem vagyunk elég kipihentek akkor az immunrendszerünk sem működik megfelelően, sőt, még az is előfordulhat, hogy a gyógyszerek is kevésbé hatnak. Alvás közben a test regenerálódik és újratöltődik, és kevés dolognak van gyógyítóbb hatása a mély, pihentető és rendszeres alvásnál. Betegség idején, illetve a téli időszakban különösen fontos tehát, hogy napi 7-8 órát aludjunk.

Dohányzás

Újabb jó indok arra, hogy letegyük a cigarettát: a dohányosok sokkal gyakrabban lesznek náthásak és szednek össze fertőzéseket és felső légúti betegségeket, és sokkal lassabban is gyógyulnak.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

FORRÁS: HAZIPATIKA.COM