Az uszodában csak „Becsóként” ismert sportember 1988 és 2008 között az összes paralimpián részt vett, ráadásul 2008-ban a pekingi paralimpián negyvenévesen még két versenyszámban is döntőt úszott.

Becsót szinte kislánykorom óta ismerem, így nem tiszteletlenség, ha az interjú alatt is tegeződünk…

Zana Anita: Időpontot is elég nehezen tudtunk egyeztetni. Honnan jöttél most?

Becsey János: Éppen egy megbeszélésről, ugyanis a Budapest 2024-es Olimpiai Pályázat Sportolói Bizottságában is tevékenykedem, amelyben a parasportolókat, és a Paralimpiai Mozgalmat képviselem. Emellett a paraúszó csapat technikai vezetőjeként a közelegő edzőtábor miatt is több feladatom van.

ZA: Nem te vagy az egyetlen magyar paralimpikon, aki öt-hat paralimpián is részt vett, azért ez mégis szokatlan, kiemelkedő teljesítmény. Hogy tudtál 20 évig a világ élvonalában maradni?

BJ: Nagyon szerettem edzeni. Emellett több nagyszerű trénerrel is dolgozhattam együtt, akik mindig új inspirációt adtak, és akiktől mindig új impulzusokat is kaptam a pályafutásom során. A ’92-es paralimpiai győzelem fantasztikus érzés volt (50 és 100 méter gyorson is világcsúccsal nyert Becsey János – a szerk.), 1996-ban a sikertelennek érzett atlantai paralimpia után egy rövid időre ugyan abbahagytam az úszást, de 1998-ban már újra világbajnokságon szerepeltem. Utána 2000-ben Sydney-ben ezüstérmes lettem, ami tovább lendítette sportkarrieremet. Emellett arra vagyok talán legbüszkébb, hogy mind a hat paralimpián döntőt úszhattam. Érdekesség még, hogy pályafutásomat szépen keretbe foglalták az ázsiai paralimpiák, az első a ’88-as szöuli és az utolsó 2008-as pekingi paralimpiai játékok.

ZA: Évekig Amerikában éltél és edzettél. Milyen emlékeket őrzöl ezekből az időkből?

BJ: Remekül érzetem magam az USA-ban. Ott készültem fel a 2000-es paralimpiára. Akkoriban csak az úszással kellett foglalkoznom. Amerikában már akkor igen magas szinten volt a fogyatékossággal élő emberek integrációja a sportban és az élet más területén is. Ezt jól mutatja, hogy nap, mint nap együtt edzhettünk ép társainkkal. Én már paralimpiai bajnokként mentem az Egyesült Államokba. Ennél az amerikai úszóklubnál a mai napig nagyon tisztelnek. Nevem ott van a klub uszodájának falán. Az USA-ban rengeteget tanultam magamról és világról. Új és más nézőpontokat ismeretem meg. De legfontosabb, hogy Amerikában a másik ember tisztelete van az első helyen, és csak utána jön minden egyéb.

ZA: A parasportban ma is aktívan dolgozol. Milyen terveid vannak ezen a területen még?

BJ: A Paralimpikonok Klubját szeretném aktívabbá tenni. Folyamatosan tárgyalunk az Olimpiai Bajnokok Klubjával, hogy célunk megvalósulhasson.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: MINDENAMISPORT.HU

Zana Anita