– Hogyan kezdődött Barnabás története?

– A SUHANJ Alapítvány révén ismertem meg két évvel ezelőtt Ferenci Mártont, a férjemet. Elég gyorsan kiderült, hogy nekünk nagyon jó együtt, úgyhogy tavaly májusban összeházasodtunk.

– Mitől működik nálatok az összhang?

– Azt hiszem, a humor és a kommunikáció a két legnagyobb fegyverünk. A legtöbb esetben egy nyelvet beszélünk, ha pedig nem, akkor addig beszélgetünk, míg meg nem értjük egymást. Soha semmi nem marad kimondatlan. Nem mondom, hogy mindig mindenben egyetértünk, de nagyon ügyelünk arra, hogy ne veszekedjünk, hanem inkább konstruktív vitákat folytassunk, ami által jobban megismerjük és megértjük egymást. A kapcsolatunk alapja, hogy nem problémáink vannak, hanem feladataink, amiket mind meg lehet oldani. Azt gondolom, vele alkotom a világ legjobb csapatát.

– Hogy érezted magad a terhességed alatt?

– A nagy nap előtt másfél héttel derült ki, hogy kisbabát várok, így még különlegesebbnek éreztük az esküvőnket. A terhességem álomszerűen alakult: az első hetekben éreztem csak egy kis émelygést, de ezen kívül semmi panaszom nem volt. Az amerikai nászutunk alatt is nagyokat csavarogtunk, majd nagy pocakkal még egy költözködésbe is belevágtunk. Nem mondom, hogy a legideálisabb hat hónapos terhesen bevállalni ezt, de nagyon sokan segítettek.

– Az anyák akkor is aggódnak amiatt, hogy a babájuk biztosan egészséges lesz-e, ha a családjukban nem fordul elő születési rendellenesség. Rossz álmaidban gondoltál ilyesmire, vagy teljesen nyugodt voltál?

– Mivel tudom, hogy teljesen boldog és kiegyensúlyozott életet lehet élni végtaghiányosként is, ezért ettől nem féltem. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy bármi probléma legyen. Nem féltem a vizsgálatoktól, mindig teljes nyugalommal mentem mindegyikre. Azt gondoltam, majd anyaként is elég lesz az ösztöneimre hallgatni. Ehhez képest most rengeteget aggódom, és túlgondolkodok mindent. Nap mint nap döntéseket kell hoznom a gyermekemmel kapcsolatban úgy, hogy egyetlen téma sincs, amelyben mindenki ugyanazt tartaná jónak. Nyilván szülőként az ember a lehető legjobbat akarja adni a fiának, viszont kezdő szülőként sokszor azt érzem, hogy fogalmam sincs, mi a legjobb. Nagyon furcsa érzés, hogy a mai világban tanulni kell a szoptatást és egy csomó mindent, amit nagyanyáink ösztönből oldottak meg. Én nagyon készültem a szülésre, és hogy az jó élmény legyen, de most már azt mondom, hogy az semmi nem volt a gyermekágyi időszakhoz képest. Mi ekkor szembesültünk azzal, hogy erre mennyire nem lehet felkészülni.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: NŐK LAPJA CAFÉ