A falu, ahol mindenki fogyatékossággal élő, mégis boldogHír | 2014.07.08.
Aigues-Vertes, apró pici falu Genf mellett, 115 lakost számlál. Pont ugyanolyan, mint a környék összes kis falva. A helység magasabban fekvő részében gyönyörűen művelt, rendben tartott kert öleli körbe a templomot, színes lakóházak sorakoznak, teázó és egy pici élelmiszerbolt működik benne.
Lejjebb egy kis étterem, a színház és a városháza helyezkedik el. A temető? A paradicsom- és a burgonyaföldek után található. Miért különleges és miért a szívem csücske? Mert minden egyes lakója enyhén vagy halmozottan sérült. A polgármestertől a péken keresztül a postásig. A falu, mint létesítmény, immáron 50 éve Bernex falu része. Falu a faluban.
Lassan 7 éve, hogy ennek az apró közösségnek a tagjai beengedtek maguk közé, hatalmas mosolyukkal, szeretetükkel körülölelve. Könnyekig meghatódtam, pedig csak egy egyszerű terápiára érkeztünk hozzájuk. Betolakódónak éreztem magam a heti egy alkalmas látogatásainkkal, de ahogy telt az idő, a heti 1 óra ellenére mi is lakókká, a közösség részévé váltunk. Az akkor 18 hónapos Eduárd itt kezdte lovas pályafutását, hiszen környékünkön ez az egyetlen lovarda, amelyik hippotherápiával (lovasterápia) foglalkozik. A lovasterápiáról majd legközelebb mesélek, sokkal fontosabb és sajnos aktuálisabb ennek a falucskának a létjogosultsága, és példamutatása.
Félelemmel és elszörnyedve olvasom és hallgatom szülőtársaim történeteit a kibontakozóban levő (keresem a szavakat, de nehéz erről beszélni, még nehezebb írni) kirekesztő magyar törvényhozásról, jogszabályokról, a sérült gyermekek szegregálásáról.
Eldöntöttem, igenis megmutatom ennek a nagyon széleskörű olvasótábornak, hogy létezik olyan hely, ahol megfelelően kezelik a másságot. Létezik olyan hely, ahol a sérült embereket nem közösítik ki, hanem a társadalom részeként élnek, dolgoznak, szórakoznak, saját önállóságuk van és TELJES ÉLETET élnek.
Forrás: NEMHARAPASPENOT.CAFEBLOG.HU
