– Én a fényképezéssel keresem a bölcsességet – mondja. – Sokféle emberrel találkozom, belelátok az életszemléletükbe, abba, hogy mit tanultak az életben, és ezt beépítem a saját életembe. A fényképezőgép ürügy, hogy megnyíljak, fejlődjek és nyitott szemmel nézzem a világot.

Úgy gondolta, az értelmi fogyatékosokkal kapcsolatos kellemetlen érzéseit azzal oldja fel, ha felkeresi egy távoli rokonát, a Down-szindrómás Alyssát, aki szülei válása óta testvérével, Carlyval és anyjával, Loisszal él. Hat hónapra hozzájuk költözött, és az ottani élményeiről multimédiás képriportot, egyfajta naplót állított össze “And Holland Has Tulips” (Hollandiában tulipánok is vannak) címmel, Emily Perl Kingsley ismert történetére utalva, amelyben egy fogyatékos gyerek nevelését azzal a hasonlattal írja le, mintha egy Olaszországba induló utazó Hollandiába érkezne meg, és az első csalódás után elkezdené felfedezni, hogy milyen kincseket tartogat az az ország, ahova olyan váratlanul jutott.

Alyssa heti beosztása mindig ugyanolyan. Hétfőn önkéntes munka a gyülekezeti játszóházban és vasalás. Kedden és szerdán házimunka. Csütörtökön bolti asszisztens a Kmartban. Csütörtökön este és pénteken a fodrásznál dolgozik. Hétvégén focimeccs. Minden héten. Másnak talán unalmas lenne, de neki biztonságot ad. Minden olajozottan működik a gépezetben, amelyben Alyssa egy szorgalmasan forgó fogaskerék és amely lehetővé teszi, hogy az anyja dolgozni járjon és a három nő együtt éljen, egy fedél alatt.

Hét évvel ezelőtt, amikor Alyssa 21 éves volt, a testvére, Carly megváltozott. Először csak elesett a biciklivel, aztán nem tudta felvenni a poharat. Végül már nem tudott vezetni sem és külön tanárokra volt szüksége. Ma folyamatos felügyeletet igényel. Kerekesszékkel jár és bár a legtöbb dolgot megérti, ő maga már nagyon nehezen kommunikál.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: DOWN BABA