A bizalmatlan vezetők és a pontatlan teljesítménymérés miatt kevés a távmunkásHír | 2016.10.02.

Vannak feladatok, melyek hatékonyabban végezhetők el távmunkában, mint a munkahelyen. De hogyan lehet meghatározni, melyik a jobb út? A Magyar Távmunka Szövetség bemutatott egy módszert, amivel állítása szerint a cégvezetők egzakt döntést hozhatnak.


Kevés pozitív döntés születik: az Ipsos felmérése szerint a munkavállalók 37 százaléka dolgozna szívesen távmunkában, de jelenleg 3 százaléknak adatik meg.

Kutatásokra hivatkozva mondta Forgács Tamás, a Magyar Távmunka Szövetség elnöke, hogy a többször megszakított munka a hatékonyság csökkenésével jár, és a nyugodt otthoni környezet jobban megfelel az önállóan elvégezhető, illetve egyéni kreativitást, vagy hosszabb idejű összpontosított figyelmet igénylő feladatoknak. A szövetség kutatásában hat vállalat 39 munkatársa vett részt, egy adott munkakörön belül öt-hat fős csoportokban. Mindenki dolgozott távmunkásban és bent az irodából is, hogy összemérhető legyen, mikor milyen intenzitással végezte a munkáját. Végül azt a következtetést vonták le, hogy számítógépes munkák esetében a távmunkában 34 százalékkal alacsonyabb volt az intenzív munkaszakaszok megszakítása, mint az irodában. 

A kutatásban a JobCTRL által fejlesztett munkaidő-, feladat- és projektelemzésre kifejlesztett alkalmazással dokumentálták a számítógépes munkavégzési feladatokat. Az így kapott részletes tevékenységi adatokból meghatározták a koncentrált munkaszakaszokat, és megmérték azok töredezettségét és intenzitását. Az úgynevezett munkatöredezettségi riporttal mérték fel, mikor érdemes a távmunkát választani.

TOVÁBB A TEJES CIKKRE

FORRÁS: HRPORTAL.HU