Dr. Uhlyarik Andrea, aki számomra az év orvosa, az onkológusom.

Nemcsak azért, mert épp engem gyógyít, hanem azért, mert pont olyan, amilyennek a példaértékű orvosokat elképzeljük. Nincs nap, hogy ne adnék hálát azért, hogy pont hozzá kerültem. Ha valakinek már volt dolga az egészségügyi ellátással mostanában, akkor tudja, hogy minden borzalmasan lassan történik. Mire eljutsz egy mammográfiára, már eltelt három hónap, mire kész a szövettan, már meg is őszültél. Mire odakerülsz, hogy lecsöpög az első kemoterápia, már háromszorosára nőtt a daganatod.

Uhlyarik doktornő viszont nem engedi, hogy a betegei így elvesszenek a rendszerben, és a várakozásokkal eltöltött idő rontson az állapotukon. Az én esetem például sürgős eset volt, mert olyan gyorsan terjedt a daganat, hogy nem lehetett két-három hónapokat várni a vizsgálatokra, mert félő volt, hogy duplájára nő bennem addigra a tumor. A doktornő ezért minden követ megmozgatott, hogy mindenhol hamar kapjak időpontot, és a szabadságáról telefonált, hogy fáradjak be a helyetteséhez, ne várjam őt meg, kezdjük el nélküle a kemoterápiát. Teljesen lehidaltam, hogy a doktornőnek én vagyok az ezerkilencszázharmincadik betege, de a szabadsága alatt mégis eszébe jutok, és azon intézkedik, hogy én megkapjam mihamarabb a kezelést, amire szükségem van.

Nem azért, mert ismerős vagyok, vagy mert súlyos összegeket fizetnék – soha, senkitől nem is fogad el semmit –, hanem mert ilyen orvos, aki komolyan veszi a hivatását, és mélységesen ember maradt közben. Biztos vagyok benne, hogy a többi betege is így beszélne róla, hiszen látom, ahogy mindenkit nevén szólít, ha találkozik velünk a váróban, számomra teljesen misztikus módon mindenkiről látásból tudja, hogy hol tart épp a kezelésben, és mindenkire van pont annyi ideje, amennyit megkíván.

Ha bent vagy nála, akkor válaszol minden kérdésre, bőséges magyarázattal ellát, hogy mi miért történik veled, mi várható, és mi a kezelési terv. Közben pedig még a lelkeddel is törődik, engem a műtétem előtt hosszú ideig nyugtatott, hogy ne féljek, és még marasztalt, hogy egyek meg vele egy sütit, ne menjek el ilyen zaklatottan. Bárcsak minden orvos ilyen lenne. Én úgy érzem, az életemet köszönhetem neki, a hozzáállásának, a figyelmének, az emberségének.

Papp Kriszta, az én olimpikon hosszútávfutó barátnőm. 

Kriszti idén elment a riói olimpiára, és 50 kilométert lefutott. Tőle azért dobtam el az agyamat, mert láttam, végigkövettem, milyen emberfeletti teljesítményt nyújtott az olimpiára felkészülés közben. Az a kitartás, amivel edzett egy éven keresztül – meg előtte nyilván már hosszú évek óta –, hogy a legjobbat kihozza magából, példaértékű számomra.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

FORRÁS: NLCAFE.HU