"Harcoltunk azért, hogy apró sorstársaink együtt tölthessék bölcsődés, óvodás éveiket az ép gyerekekkel. Felemeltünk szavunkat a szegregált iskolák ellen, mert ez az oktatási forma nem tudta biztosítani - többek között -, hogy a munkaerőpiac állandó követelményeinek megfelelő képzést nyújtson, szakmát adjon a fogyatékos tanulók számára. Több körben próbáltuk elérni, hogy a fizikai és infokommunikációs környezet akadálymentességére kitűzött határidők "szentek" legyenek és betartsák azokat.

Nem elégedtünk meg az alacsony szinten szociális biztonságot nyújtó rokkantsági nyugdíjjal, rajtunk kívül álló okokból rövid vagy még rövidebb időre igyekeztünk aktív keresőkké és adófizető állampolgárokká válni. Bár a többségi társadalom nem feltétetlen gondolta rólunk, mi mégis családot alapítottunk, gyermekeket neveltünk fel, szüleinkről gondoskodtunk. Mindezt egy olyan világban valósítottuk meg, ahol a társadalom, a döntéshozók nem tettek sokat annak érdekében, hogy másokkal egyenlő esélyeket, lehetőségeket biztosítsanak számunkra.

A politikusok beszédeikben már elismerték, hogy a fogyatékos embereket is megilletik az alapvető emberi jogok, mi is élvezhetjük a mások számára nyújtott gazdasági, szociális és politikai jogokat. Törvények születtek a hátrányos megkülönböztetés megtiltására, az akadálymentes környezet megteremtésére, az esélyeinket javító szociális szolgáltatások alapjainak lerakására. Könyveket, ismertető anyagokat írtak, ajánlásokat dolgoztak ki, hogy változzon a velünk kapcsolatos negatív társadalmi szemlélet. A fogyatékos emberek évszázadokon át történő figyelmen kívül hagyása következtében kialakult társadalmi kultúra azonban kizárólag kitartó, következetes és kiszámítható politikai döntésekkel változtatható meg.

A hosszú éveken át tartó küzdelmünk ahhoz vezetett, hogy ma már 9-10 százalékos! (szemben az európai 40 százalékkal) a foglalkoztatottságunk, a munkáltatók többsége nem gondolja, hogy teljes értékű munkavállalók lehetünk. A munkába jutást nem tudjuk megoldani akadálymentes tömegközlekedéssel, a munkahelyek adaptálása az egyéni igényeinkhez nem a mindennapok része. Vajon most egy huszárvágással, további előkészítés nélkül 2012-től minden megváltozik? A nyílt munkaerőpiac tárt karokkal vár majd bennünket? Jobb lesz a munkáltatók szemlélete, az állami gondoskodás által számunkra nyújtott szakmánk pedig versenyképes? Felszállunk a tömegközlekedési eszközökre, és eljutunk a számunkra kialakított munkahelyekre? Beteljesül régi vágyunk, és a társadalom biztosította lehetőségekkel élve - a rokkantsági nyugdíjat a magyar gazdaság helyzetének javítására feláldozva - a biztos megélhetést nyújtó munka felé tudunk fordulni?

Kedves Sorstársaim, Ti hogy látjátok mindezt? Személyes történetetek igazolja, vagy cáfolja az előzőekben leírtakat? Kérlek Benneteket, osszátok meg velünk sorsotokat! A történetek alapján szeretnénk kiválasztani azokat, akik bemutatják majd a társadalomnak, a döntéshozóknak, hogy - a fogyatékos emberek számára biztosított lehetőségek alapján - valóban mi vagyunk az a társadalmi csoport, amelynek életét és vérét kell adnia Magyarország mélyponton lévő gazdasági helyzetének megmentéséért?!"

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: MEOSZ