A Down-szindrómával és általában a fogyatékossággal kapcsolatban számos tévhit él. Ezek fennmaradását segíti, hogy igazolni látszanak az előítéleteket és a kirekesztő társadalmi gyakorlatot. A tények azonban mást mondanak.
1. Tévhit: A Down-szindróma súlyos szellemi fogyatékossággal jár.
Valóság: A Down-szindrómások különböző képességekkel születnek, többnyire enyhe vagy középsúlyos fejlődési lemaradással, néhányan a normál IQ tartományt is elérik.
“Szellemi” fogyatékosságról ma már sem az orvostudomány, sem a gyógypedagógia nem beszél, az értelmi fejlődés lemaradását értelmi fogyatékosságnak hívják, a gyógypedagógiábanértelmileg vagy tanulásban akadályozott gyerekekről beszélnek.
2. Tévhit: Egy Down-szindrómás gyerek nevelése felőrli a szülők kapcsolatát.
Valóság: A jól kommunikáló, elfogadó légkörű családokat a krízishelyzetek közelebb hozzák egymáshoz. A sérült gyereket nevelő házaspárok többsége együtt marad, és köreikben összességében csak mintegy 6-7 százalékponttal magasabb a válások aránya, mint a tipikus fejlődésű gyereket nevelő pároknál. Down-szindrómás gyereket nevelő családokban a válás még kevesebb is lehet.
3. Tévhit: Egy Down-szindrómás gyerek a családban túl nagy terhet ró a testvérekre.
Valóság: A gyerekek és a felnőttek döntő többsége büszke Down-szindrómás testvérére, kapcsolatuk jó és ezt fenn is akarják tartani. Down-szindrómás testvérük mellett érett gondolkodást, empátiát, elfogadást tanulnak és jobb kommunikációs készségekre tesznek szert. Saját bevallásuk szerint életüket gazdagította, hogy Down-szindrómás testvér mellett nőhettek fel.
4. Tévhit: A Down-szindrómások legfeljebb kisegítő iskolába járhatnak.
Valóság: Ha a Down-szindrómás gyerekek többségi iskolákban, ép társak között tanulhatnak, nem csak ők teljesítenek jobban, hanem az osztálytársaik is.
Forrás: DOWN BABA