Péter: ,,jó dolog, hogy semmilyen különbséget nem tesznek amiatt, hogy én megváltozott munkaképességű vagyok."Hír | Best practice | 2013.12.03.
Nagy öröm számunkra olyan fiatallal találkozni, aki felelősségteljes nemcsak a társadalmi munkák terén, hanem saját magával szemben is. Az előrelátó gondolkodás és egy rugalmas személyiség sajnos még mindig nem garancia arra, hogy valaki élete problémamentes lesz, mégis talán ezzel adja magának a legnagyobb esélyt arra, hogy ha bármilyen élethelyzetben találja magát, hosszú távon nyertesen kerülhet ki belőle. Különösen így van ez akkor, ha nehézséggel, betegséggel kell megküzdeni a célok elérése közben. Péter most 27 éves és egy örökletes szembetegséggel él, ami 18-20 éves korától mutatkozott meg valójában.
- Egy óvodai szűrővizsgálaton már kiderült, hogy szemüveget kell hordanom – meséli Péter -, de sokáig azt hitték és én is azt gondoltam, hogy ezzel korrigálható a látásom és kész. Igazából nem is okozott túl nagy problémát az iskolában sem később. Igaz, mindig az első padokban ültem, de ez csak ennyit jelentett, hogy nem látok teljesen jól, bár a kivetített anyagokkal nehezen boldogultam.
Érettségi után (a Fasori Evangélikus Gimnáziumba jártam) a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának Építészmérnöki szakára kezdtem járni.
- És ez idő tájban kezdődtek a problémák a látásával?
- 18-20 éves koromig még nem volt olyan rossz a látásom és az orvosok sem tudták pontosítani a szembetegségem igazi mivoltát. Ekkor a centrális látásomban keletkezett egy folt. Sajnos ez később erősödött és már gondot okozott nem csak a távoli látásban, hanem a közeli olvasásnál és a színérzékelésnél is
Kiderült, hogy egy örökletes szembetegségem van, egy olyan genetikai probléma, amit valamelyik szülőm hordozott, de soha senkinél nem fordult elő a családban, nálam viszont aktivizálódott. Csap pálcika distrophiának hívják. A perifériás látásomat használom most, akár a közlekedésben, vagy az olvasásnál stb. Sajnos most már nagyítót kell használnom az olvasásnál is. Egy kézi elektronikus nagyítót használok, amit pályázat útján sikerült megvennem.
- Az egyetemen se lehetett túl könnyű így tanulni…
- 2005-ben kezdtem az Építész szakot és másfél évet jártam oda, amikor bekövetkezett a jelentősebb romlás a szemem állapotában. El kellett gondolkodnom, hogy hogyan tovább, mert ezt a szakot ilyen csökkent látással nagyon nehéz elvégezni. És még abban az esetben is, ha megszerzem a diplomát, tudtam, hogy tervezői jogosultságot aligha kaphatnék. Nem is tudnék ebben a szakmában dolgozni. Ezért ugyanezen a főiskolán átmentem Gazdálkodási Mérnök Szakra, ami mégis elméletibb egy kicsit. 2012-ben végeztem. Ekkor már elég rosszul láttam és a diploma védésem is úgy zajlott, hogy szinte semmit se láttam abból a kivetített anyagból, amiből prezentálnom kellett. Emlékezetből magyaráztam el az egészet a vizsgabizottságnak.
- És tudták, hogy nem látja, amit kivetít, amit magyaráz?
- Nem tudták, senki nem tudta és ennek ellenére summa cum laude-val sikerült végeznem. Ez nagyon pozitív dolog volt számomra, siker.
- Mondta, hogy több érdekvédelmi szervezettel is felvette a kapcsolatot.
- Igen, még a Főiskola alatt, ahogy a látásvesztésem fokozódott, annál inkább kezdtem felvenni a kapcsolatot ezekkel a szervezetekkel. Így kerültem kapcsolatba a Hermina Egyesülettel is, ahol felvettek tagnak. Elindítottam azt a folyamatot, hogy a megváltozott munkaképességem miatt felülvizsgálatra küldjenek, mert hiába nem végeztem még a Főiskolával, már gondolkodtam, hogy munkát keressek. Aztán sorban jöttek a lehetőségek, információk, hol tudnék megismerkedni segédeszközökkel, jártam a Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportjába és a Szempont Alapítványhoz, számítástechnikai képzésre és gépírás tréningre. Az Óbudai Egyetem Neumann János Főiskolai karán elkezdtem egy ECDL tanfolyamot, ahová még jelenleg is járok. Próbáltam és próbálok minden olyan lehetőséget megragadni, ahol tanulni tudok és orvosi vonalon is (folyamatosan járok felülvizsgálatra)minden új információhoz, eredményhez hozzájutni.
- És a Főiskola elvégzését követően munkát kellett keresni?
- Igen és ekkor egy mélyrepülés kezdődött. Sajnos ez elég nehéz volt, de a többi csoporttársam se volt könnyebb helyzetben. Tehát nem feltétlenül a megváltozott munkaképességem volt az akadály. Mai napig is többen közülük küzdenek a munkakereséssel, pedig már több mint egy év eltelt a diploma megszerzése óta.
Több mint fél évig keresgettem hiába és akkor felvettem a kapcsolatot a Szempont Alapítvánnyal, akik indítottak egy álláskereső tréninget. Megismerkedtem a különböző segédeszközökkel, lehetőségekkel és egy külön képzés keretében is részt vettem, mert szerették volna, ha call-centeresként odamegyek dolgozni. Csakhogy közben a Hermina Egyesülettől „lecsaptak” rám, ahol 2010 óta tag vagyok és ismertek. Sok képzés után 2013 tavaszán elkezdtem ott dolgozni mint általános ügyintéző munkatárs. Pályázatokat, szerződéseket állítottam össze, a tagok ügyeit intéztem, tehát azt a munkát végeztem, amire szükség volt.
- Most viszont a Magnet Banknál dolgozik, hogyan került oda és milyen munkakörbe?
Forrás:REHAB BLOG
