A stressz miatt görcsölnek a német munkavállalók | 2017.02.26.

A német diákok mindössze 2, az alkalmazottak 3 százaléka tart attól, hogy elveszíti a munkáját a digitalizáció miatt. Ugyanakkor a legnagyobb aggodalmuk az, hogy nagyobb stressznek lesznek kitéve a munkahelyen.

A Continental reprezentatív felmérése minden eddiginél ellentmondóbb képet fest a munka világának jövőjéről.„A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a németek tisztában vannak annak a változás erejével, amelyet a digitalizáció hoz a munka világába. Ugyanakkor sokszor nem látják azt, hogy ennek a hatásai mikor és hogyan fognak jelentkezni. Egyenlőnek érzik a lehetőségek és a kockázatok mértékét” – mondta el Dr. Ariane Reinhart, a Continental Konszern HR területekért felelős igazgatótanácsának tagja.

A szakember szerint a cégeknek az alkalmazottaival együtt kötelessége foglalkozni a munka világának digitalizációjával. „A cég nagyfokú felelősséggel tartozik aziránt, hogy iránymutatást adjon az embereknek, ugyanakkor bevonja őket a változás folyamatába, mint befolyással rendelkező tényezőt. A digitalizációnak nem csak a technikai oldala jelentős, hanem a társadalmi dimenziója is legalább ugyanolyan fontos.”

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

FORRÁS: VG.HU